Loading...

Önfeledt, másfélórás szórakozás a Jelen Házban

Tegnap az Aradi Magyar Színház szervezésében, a Jelen Ház dísztermében mutatta be a Nagyváradi M. M. Pódiumszínház a Csuba Ferke táltos, kincslátó című zenés, táncos előadását. A megnyitóban Meleg Attila előlegezte meg a jó szórakozást, kifejtve: Sarusi Miska néhai debreceni diák dolgozta fel a csökmői sárkányhúzók komédiáját 2002-ben. A Csuba Ferke táltos, kincslátó népi játék, komédia, amit a szerző a százéves Illyés Gyula emlékére írt.

Az előadás a fiatalok népi játékával, illetve néptáncával indul, majd bemutatták a Rátóti csikótojás című tréfás történetet. A Csuba Ferke cselekménye a csökmői fogadóban zajlik, ahol Csuba Ferke, a magát táltosnak, kincslátónak valló pernahajder fiatalember megtréfálja a munkabérével tartozó helybeli gazdákat, akikkel elhiteti: a falu rétjében nagy kincs rejlik, amit azonban egy sárkány őriz. Azt kell elhúzni, hogy hozzájussanak a kincshez, de csak azok részesülhetnek benne, akik befizetnek a sárkányhúzásra. A vérbő humorú, sok fiatalt megmozgató, tánccal, nótázással fűszerezett, lendületes előadás idős és fiatal számára önfeledt másfélórás szórakozást biztosított, amiért köszönet jár a szervezőknek és az előadóknak egyaránt.

Forrás: NyugatiJelen