Loading...

Ősbemutatón hullottak a csillagok

Nyíregyháza – Először Nyíregyházán mutatták be Petrusák János Hulló csillagok című drámáját.

img 029.jpg

„Éljen Rákosi, éljen Rákosi, éljen Rákosi!” – skandálták lelkesen és átszellemülten a diákok, közben zúgott a vastaps dicsőítve a párt és a nép bölcs vezérét. Aztán felcsendült az Internacionálé is több más munkásmozgalmi dal és induló mellett az őrsi foglalkozáson, amelynek nélkülözhetetlen díszletéül szolgált az ötágú vörös csillag, valamint többek között Marx, Engels, Lenin, Sztálin és Rákosi fényképe.

Fiatalok a szereplők

Minden adott volt tehát ahhoz, hogy 1956-ban érezhessék magukat mindazok, akik hétfőn megtekintették a Hulló csillagok című dráma ősbemutatóját Nyíregyházán a református gyülekezeti ház nagytermében.

A színdarabot a nyíregyházi származású Petrusák János írta, s a Nagyváradi MM Pódium Kulturális Egyesület Színháza mutatta be a TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa támogatásával.

Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról szóló drámának nem véletlenül fiatalok a szereplői. A szerző szeretné felkelteni a mai ifjúságban az azonosulást a korabeli fiatalokkal, szeretné átadni mindazt a lelkesedést, hevületet, ami 1956 októberében a kommunista zsarnokság bukását okozta – ha csak néhány napra is, de kitörölhetetlenül nyomot hagyva Magyarország és a nagyvilág történelmében.

Pesti, nyíregyházi hősök

– A forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára létrehozott emlékbizottság pályázatára írtam meg ezt a drámát, amellyel emléket kívánok állítani az akkori időszak ismert és névtelen budapesti, nyíregyházi és partiumi hőseinek, továbbá azoknak az embereknek, akik kimentek akkor az utcákra. Látták, figyelték az eseményeket, véleményük volt, és cselekedtek is, amikor kellett – mondta el szerkesztőségünknek Petrusák János, a dráma szerzője a nyíregyházi ősbemutató előtt.

KM-MML


Nemet mondanak az ifjak

A dráma egy középiskolában játszódik, és a tanulók szemszögéből mutatja be 1956-ot, illetve a forradalmat és szabadságharcot megelőző időszakot, továbbá az orosz bevonulást. Az iskolában is megmutatkozik a „Vörös Csillag” hatalma, vagyis a tanárok felett „uralkodó” párttitkár és a diákok felett hatalmat gyakorló DISZ-titkár önkényuralmi hozzáállása. De a diákok nemet mondanak, leszedik az osztálytermekből Rákosi képeit és a vörös csillagokat. Közben a pesti utcákon zajlanak az események…

Forrás: Szabolcs Online