Loading...

Újraélesztik a nagyváradi kabarét

Kerekasztal-megbeszélést tartott szombat délelőtt a nagyváradi M. M. Pódium kulturális egyesület, színház és bábszínház képviseletében Meleg Attila társulatvezető, azzal a négy váradi kabarészerzővel, akik írásaikkal válaszoltak az M. M. Pódium korábban meghirdetett pályázati felhívására, mely a nagyváradi kabaré felélesztését és hosszú távú megújítását célozza. A megbeszélésen részt vett még pályázati ötletgazda minőségében Szabó Ödön parlamenti képviselő.

Meleg Attila köszönetét fejezte ki a pályázatra jelentkezőknek, akik egytől egyig ismert nagyváradi alkotók: Seres Lajos kabarészerző, bábszínművész, Fehér József humorista, a kilencvenes évek fordulatát követően elindult Fakutya című folyóirat egykori szerkesztője, Tóth Ágnes író, költő, újságíró, aki humoreszkjeiről és a színház által korábban bemutatott kabaréjeleneteiről is ismert váradi szerző, valamint Szegedi László a Bihari Napló egykori újságírója, aki jelenleg a Reggeli Újságban közöl.

A beérkezett minőségi kabaréjelenetekből már idén őszre szándékoznak egy előadást létrehozni, de szeretnék folytonossá tenni az akciót legalább évi két (őszi és tavaszi) színpadi műsorral. A társulatot profi színészekkel, konferansziéval, zenével képzelik el, még több aktuális témáról író alkotót, humoristát akarnak bevonzani egy közös műhelymunkába, egy állandó csapatot kialakítva. „Legyen egy közös nagyváradi akció, a váradi kabaré legyen a mi gyerekünk”, a százéves nagyváradi kabaré hagyományaihoz méltó módon kell újraéleszteni ezt a műfajt – hangzott el. Az előadások helyszínéül a filharmónia már jó előre felajánlotta termét és színpadát, tudtuk még meg.

Szabó Ödön elmondta, szerinte a mindenkori, de főként a mostani politikai, társadalmi, közéleti feszültségek feloldására a legjobb gyógyír a humor, és ígérete szerint a közös célra minden megpályázható anyagi forrást mozgósítani fognak. Kabarépályázat-nyertest nem hirdettek ki, mind a négy résztvevő író részesült egy szerényebb, szimbolikus értékű elismerésben.

A beszélgetés során kezdetben a szerzők nem sokat szóltak hozzá a Meleg Attila és Szabó Ödön által felvázolt ötletekhez, de azután megtört a jég. Tóth Ágnes a szerzői jogok tisztázásáért emelt szót, Szegedi László szerint nem jó ötlet egyetlen politikai alakulat támogatását hangsúlyozni, mert az többekben visszakozást kelthet, Fehér József pedig az egésszel kapcsolatban csak annyit mondott, végre 20–25 év után életjelet kaptak a váradi alkotók, így nem lényeges, hogy éppen melyik párt bolygójáról érkezett a bíztató üzenet. Szabó még hozzátette, aki vállalja a közszereplést, annak el is kell viselnie az eléje tartott görbe tükröt.

Várhatóan tehát már az idén ősszel meglesz az első váradi M. M. Pódium-kabaréest. A cél pedig profi módon újrateremteni a műfajt, a humorban az aktualitást és jó ízlést formálni.

Tóth Gábor

Forrás: Reggeli Újság