H. C. Andersen meséinek színpadra állítása mindig nagy kihívást jelent a bábszínház rendezőinek.Vagy szomorúak, vagy kevés cselekménnyel rendelkeznek vagy túl sok a szereplő.
A rút kiskacsa története akár igaz történetből is születhetett, akár az emberek világában is játszódhat, akár a mában is találkozhatunk vele.
Hajnal Gábor nagyszerű verses szövege, A. Vivaldi – Négy évszak – zenéje és Kádár Zoltán bábjai igen megkönnyítették a rendezést. Lajtos Éva díszletei, kellékei és mini színpada meséssé tették a közismert mesét.
Minden színésznő szerepálma ez a főszerep, amely nagy kihívás és nagy siker is egyben.
Minden alkotó, létrehozó művész nevében szeretettel meghívom, meghívlak A rút kiskacsa előadásunkra, amely színház a színházban.