MM Pódium Bábszínház
Mini Pódium: Szegény ördög
Létrejött a MINI PÓDIUM gyermekszínház!
Lúdas Matyi
Fazekas Mihály klasszikusa szinte népmese, mindenki tudja, mindenki ismeri, vagy legalább is hallott róla.
Jégország királya
A Jégország királya című előadásunk minden percében „Benedek Elek-i”, ugyanis nyelvezete, fordulatai, egyszerűsége lebilincseli a nézőket. Az egyszeri szegény legény elindul szerencsét próbálni… Kedvességével, segítőkészségével, alázatosságával megnyer mindenkit. A mese végére János Jégország és Vörösország királya lesz. A Muzsikás együttes…
Színezd ki a varázslatot
Tisztelt pedagógus, kedves gyerekek! Mesebácsi alakját hajdani mesteremtől Kovács Györgytől örököltem. Tőle tanultam azt is, hogy tehetséges, sokoldalú társakkal dolgozzak, akik hozzá tudnak tenni az előadáshoz. Klasszikus meséket dolgozunk fel…
Csodálatos világ
Zenés összeállítás Sándor Mária előadása A gyermeknézők nevetése, csodálatos világot varázsol az énekesnő Sándor Mária köré a színpadon. Kezdődik az előadás a virágok táncával, majd megtudjuk, hogy mit tegyünk, ha jó a kedvünk aztán elvisznek a dalok a mesék világába.…
Tóbiás és Kelemen
A magyar vers ünnepén mutattuk be Veres Zoltán verses meséiből a Tóbiás és Kelemen című előadást. Bár a verses mesék tömörített formában mondják el a történetet, a sorok között, a sorok végén gondolkodásra adnak időt, hogy a néző kellőképpen…