Loading...

Tábort szervezett az M.M. Pódium

Az M.M. Pódium Kulturális Egyesület és a Biharpüspöki Alapítvány napos tábort szervezett június 28. és július 2. között 6-10 éves korú gyermekek számára, akik egy kicsit mindenbe belekóstolhattak: a képzőművészetek, a mozgásművészetek, a színpadi mozgások, a zene, a tánc világába, a pantomimjátékokba.

Bár Magyarországon már felléptek előadásokkal, a járvány kitörése óta ez a volt az M. M. Pódium Kulturális Egyesületnek az első nagyobb lélegzetvételű tevékenysége itthon. A látottak alapján a gyermekek igényelték ezt, jókat nevettek, játszottak együtt. Amióta amúgy Biharpüspökiben napos táborokat szerveznek (2017) minden alkalommal vannak vissza-visszatérők- még olyanok is, akik közben serdülőkké értek legalább a nyitóünnepségen vállalnak valamilyen szereplést, vagy esetleg egyéb formában, de közreműködnek. „Mi nem egy egyszerű gyermekmegőrző vagyunk, hanem szeretnénk egy kicsit beléjük plántálni a művészetek iránti érdeklődés hajlandóságát, amiben annak idején mi is részesültünk, mert szerintem így jegyeztük el magunkat a kultúrával”– magyarázta portálunknak Meleg Attila főszervező, egyesületi vezető. Ennek megfelelően a gyerekek egy kicsit mindenbe belekóstolhattak: a képzőművészetek, a mozgásművészetek, a színpadi mozgások, a zene, a tánc világába, a pantomimjátékokba. Készítettek botos bábokat, mindenki hozta magával a kedvenc játékát, megörökítették az utókornak a kézlenyomataikat. A nagy meleg miatt nagyon sokat játszottak bent- ami azt jelentette, hogy behatóbban foglalkoztak a társasjátékokkal.

Közösségben, önfeledten játszva a tizenöt gyermek átélhette a felszabadultság érzését, miközben a pódiumosok mindig elmagyarázták nekik egy tevékenység hátterét, lényegét, elmondták, mi miért készül, mit tud az adott bábu. S mindeközben a gyermekek talpraesettebbek, ügyesebbek is lettek. Amikor pedig enyhült a hőség, az udvaron ismerkedtek népi játékokkal, melyek aztán közkedveltek lettek a körükben. Pontozták is a teljesítményeket- persze nem „vérre ment a játék”, inkább csak az volt a fontos, hogy legyen egy kis izgalom, versenyszellem. A tábor végén a résztvevők okleveleket kaptak, s stimulánsként kisebb ajándékokat, hogy máskor is legyen kedvük eljönni. Emlékként pedig mindenki hazavihette azt a rajzot, bábut, amit készített, no meg a számtalan élményét.

Ciucur Losonczi Antonius

Forrás: erdon.ro

A szerző felvételei: